Kiállítótér

Az Artus Stúdió amellett, hogy professzionálisan felszerelt előadóteret és próbatermeket alakított ki a gyárépületben, évek óta otthont ad a máig Artus Galéria néven működő kiállítótérnek, valamint 12 alkotó, képző-művész számára biztosít műtermet. 2019-ben 20 éve, hogy az itt működő kortárs összművészeti társulat és az itt alkotó képzőművészek (az ARTUS LAKÓK) folyamatos együttműködésben, együtt-alkotásban dolgoznak az épületben.

alternatív szöveg
felirat

A színházi munkához tartozó terek és maga a kiállító terület szinte átfolynak egymásba. Az üvegtégla falú lépcsőház átköt az emeleti, fűtetlen, de fénnyel teli műtermekbe, amelyek autonómiát és szabadságot biztosítanak az elvonultan vagy közösségben alkotó képzőművészeknek, építészeknek.

A terek, csarnokok és szobák 20 év alkotó munkájának, organikus és spontán használatának eleven nyomait viselik. A gyárépület őrzi az Artus Stúdió előadásainak történeti rétegeit és az eredeti állapotot is. A helyszíneket soha nem tervezték meg szigorúan rendezett funkciókra, hanem a mindennapi alkotó használat alakította életteli,  a jelenlévő múlttal gazdag, soha sem befejezett, folyamatosan alakuló terekké.

Az Artus kiállítótere eddig minden külső támogatás nélkül, többnyire a lelkesedés erejére támaszkodva, előbb Nádor Tibor majd Fischer Balázs irányításával és szervezésében működött, mely az összművészeti közösség magas ízlésének megfelelő, színvonalas kiállításokban nyilvánult meg.

Az Artus kiállítótere 2019-ben nevében, koncepciójában, céljában is teljesen megújul. Az új nevén ARTUS – KAPCSOLÓ TÉR által, műfajhatárok nélkül, alapvetően a térre és egymásra reflektáló együttműködő és együtt alkotó művészek és csoportok számára kívánunk lehetőséget teremteni.

A megújult kiállító tér kuratóriuma Csanádi Judit (az ARTUS – KAPCSOLÓ TÉR művészeti vezetője), Nádor Tibor és Goda Gábor.

ARTUS – KAPCSOLÓ TÉR

A kortárs művészetet egy műfajhatárok nélküli entitásként szemléljük. Olyan művészek, munkáit kívánjuk bemutatni, akik a műfajhatárokat átlépik, szuverén alkotásukban saját útjukon haladnak, nem az aktuális trendet követik.
A lehető legtágabb körben kívánunk válogatni műveket, a klasszikus műfajú alkotásoktól kezdve, a konceptuális, intermediális, tér- és hang-installációkig. Következetes, a környezet és a kor jelen-idejű problémáira érzékeny, a társadalmi kérdésekben elkötelezett, reflektáló és kísérletező művészek munkáinak kívánunk bemutatkozást biztosítani.

Szándékunk az elmélyült szemlélődés mellett,  a performatív bemutatkozások, -kísérletek, események- , számára lehetőséget teremteni, melyek során a művek aktív kapcsolatba kerülhetnek a nézőkkel, alkotó részvételre inspirálva őket.  

Inspiráló együttműködés indul többek közt a MOME Mesterképzésével és a Képzőművészeti Egyetem Doktori iskolájával.

Az ARTUS – KAPCSOLÓ TÉR, fizikai adottságai a fenti szemléletet és igényt maximálisan képesek kiszolgálni. Ezért előnyt élveznek a TÉR adottságaira reflektáló egyéni, pár, és csoport munkák, legkiváltképp azon kollaborációban/kooperációban létrehozott helyspecifikus kiállítások, ahol maga az együttműködés is része az alkotó kísérletnek.  

Inspiráló együttműködés indul többek közt a MOME Mesterképzésével és a Képzőművészeti Egyetem Doktori iskolájával.

Az ARTUS – KAPCSOLÓ TÉR, fizikai adottságai a fenti szemléletet és igényt maximálisan képesek kiszolgálni. Ezért előnyt élveznek a TÉR adottságaira reflektáló egyéni, pár, és csoport munkák, legkiváltképp azon kollaborációban/kooperációban létrehozott helyspecifikus kiállítások, ahol maga az együttműködés is része az alkotó kísérletnek.